Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ez nem igaz, Sykes megint elb...szta...
Nem tudok erről.
Kár, hogy a többi futamon nem látjuk. Jó év lesz. Mellesleg, lehet benéztem, de nem úgy volt hogy lesz gyári Yamaha a 600-ban is?
Pedig a 13-ik helyről rajtolt. A tavaly év végi első 4 helyezettből 3 elesett.
Jó verseny volt. Sofuoglut sajnálom. Olvastam mit írtál a másik oldalon a gumiról, elég durva ha úgy történt. West pedig, hogy került ide? Egyik kedvencem ő is, csak sehol nem jött össze neki igazán. Mondjuk ha anno itt marad az SSP-ben...
Meg is nyerte. A török elesett. Valamit a hátsó gumiról magyarázott.
Hát pedig Krummenacher nagyon ott van a szeren a másik Kawával.
Ott sem. Viszont Sofuoglu nyerhet.
A Yamaha nekem is csalódás picit, de hátha javulnak. Továbbra sem értem miért nem Milwaukee lett gyári csapat, de ez már mindegy. Brookesnak szurkolnék, de ez a BMW nem egy nyerő motor.
Az majd SSP-ben lesz holnap.
Hayden tett be Sykes versenyének. Bár valszeg nélküle sem tudott volna győzelemért harcolni. Hayden 5-6 körrel a vége előtt megelőzte majd futott egy nagyon rossz kört és emiatt leszakadtak az első négyesről. Aztán Sykes visszaelőzte és megpróbált felzárkózni. Félig sikerült is neki de aztán elfogyott a gumija.
A Yamaha kicsit csalódás az edzések után. Egyelőre marad a Kawasaki-Ducati páros némi Hondás beütéssel.
Nem lett olyan sima kettős Kawasaki győzelem.
jól össze rakta fejben rea a köröket, a dugóhúzónál az utolsó körben kapott ki de jól használta ki hogy davies lesodródott az ideális ívről. számomra sykes nagy csalódás, drukkoltam neki, de jött egy pont a futamon ahol elvesztette a fonalat és onnan nem tud felálni, sem most sem tavaly sem sikerült neki. jól döntött a kawa rea-val, viszont egy gyors pályán ilyen jól együtt maradó kawa duki yamaha honda motorok egész izgalmas évadot hozhatnak össze , ha felnő a feladathoz az aprilia + bmw grupp akkor féltávtól jöhet a szétlövés.

hja és az élmezőny sportszerűen fegyelmezetten versenyzett , végre a pontokért harcolnak nem mint a moto gp-s arcok.
...azért kemény volt... Erre a Davies gyerekre jó lesz figyelni...
Kawasaki győzelem! :)))
Szoros a verseny
Sykes-é a pole (Lap Record). Giugliano, Rea, Guintoli, Lowes, VDM.
kawa győzelem illene !
Csak mert térden állva kérted...

http://www.stopstream.me/

Eurosport-ra katt, aztán valamelyik video link. Nekem a második működik.
Jó szórakozást élőben!
Terdenallva konyorgok mar elore aki tud akarmilyen internetes lehetoseget ahol nezhetnem.....fuuu de megkoszonnem!!!!!!
Kawasaki győzelmet várok én is.
Akkor nem panaszkodom, hogy miért nem adják a TV-ben.
Az Apriliát nem gondoltam komolyan. Nem tudom megtippelni ki nyer, igazából mindegy, csak ne aludjak majd vissza hajnalban olyan futam legyen. Na jó, azért örülnék, ha a Yamaha nyerne.
Razgatlioglut pedig most olvastam...
Nem igazán. Pedig előfizettem 70 euróért a netes adásra. Rájuk is írtam, hogy mi ez a szar? "Majd a superpole-t adják élőben."
Tavaly nyert itt az Aprilia. Aztán láttuk hol volt év végén. Ez egy különleges pálya. Nem mutatja egyértelműen az erőviszonyokat. Persze ettől még 50 pontot kapsz a két győzelemért.
Guintoli nagyon jó a Yamahával de ettől függetlenül Kawasaki győzelmet várok.
Edzéseket nem közvetítik?